/foto: http://www.theamericanconservative.com/articles/unequal-justice//
Történt egyszer, hogy az Egyszeri Embert osztályvezetővé léptették
elő. De nem ám a Cégnél eltöltött 19 fáradságos évére, kimagasló
lojalitására és munkamoráljára tekintettel, sőt még csak nem is
szakmai felkészültségének elismeréseként. Nem, Egyszeri Emberünk
hirtelen felemelkedésének egyetlen prózai okát csakis az adta, hogy
az Osztályvezető Asszony volt szíves gyermeket várni immár 5.
hónapja. A hivatalosan 25+ -os Osztályvezető - aki valójában a 32-t
taposta - kerek 10 hónap alatt jutott el a Kávéfőzögető Utolsó Senki
címtől kiemelt beosztásáig. Kimondva és - elsősorban -
kimondatlanul a Cég összes dolgozója tisztában volt elképesztő
sikertörténetének, helyesebben ranglétra-bakugrásainak valódi
okával. A tengermély tisztelettel övezett Osztályvezető Asszony
ugyanis volt szíves összeszűrni azt a bizonyos levet a Cég
atyaúristenével, Nagyfőnök Bajtárssal.
Egyszeri Emberünk azonban percig sem ült fel a rosszindulatú
pletykáknak, rendíthetetlen kötelességtudattal helyezte tekintélyes
méretű hátsóját a vezetői székbe. Az ülőalkalmatosság kitöltésének
és melegen tartásának megtisztelő feladata nem csak pangó
önbecsülését korbácsolta fel, de pénztárcáját is alaposan
megdagasztotta. Spóroláshoz szokott lénye - nem tudván mit
kezdeni az ismeretlen helyzettel - a következő kérdésre kereste a
választ: "Mi tévő legyen az Egyszeri Ember, ha dunnahajában
százszámra tenyészik Deák Ferkó képmása?"
Hála fejletlen kezdeményezőképességének, Emberünk végül
szakértő bevonása mellett döntött. Ugyan ki is vonhatná kétségbe
szakavatottjaink tanácsát? Ki találhatna ennél hatékonyabb,
gyorsabb, biztonságosabb és könnyebb megoldást?
De félre a költői kérdésekkel! Lényeg a lényeg, hogy Miszter
Egyszeri befektetési tanácsadót keresett. Pontosabban rábökött
az asztalán heverő temérdek névjegykártya egyikére. Ezek ugyanis
- különleges szimatuktól vezérelve - mindig megneszelték, ki fia
borjánál lapulhat még némi befektetni való.
- Ez aztán a rátermettség! Szinte megérzik a pénz szagát!
- mormolta maga elé Egyszeri Emberünk.
A tanácsadó iroda berendezésének hűvös eleganciája - beleértve a
hús-vér robotként serénykedő munkatársak öltönymárkáját is - még
inkább megerősítette abban, hogy a lehető legjobb helyen jár. Az
ülőhellyel kínáló kisasszony széles mosolya és mélységesen mély
dekoltázsa kellemes komfortérzetet csempészett szívébe. A
ránézésre is vérprofi irodavezető a kötelező udvariassági formulákat
letudván, meglepően közvetlen hangnemet ütött meg. A már-már
baráti beszélgetés közepette Emberünket a valódi érdeklődés és
törődés bársonyos melege járta át. A tanácsadó nyílt tekintete
láttán gondolkodás nélkül tárta fel jövőbeli terveit, majd közösen
saccolták meg a célok eléréséhez szükséges indulórészletet. Az a
néhány grafikon és ábra, melyet kötelességszerűen villantottak fel
előtte, a legkevésbé sem kötötte le figyelmét. Meghagyta azok
elemezését a szakértelemmel rendelkezőre.
Telt, múlt az idő, s néhány hónap elteltével Egyszeri Úr életében
nem várt fordulat következett be. Az Osztályvezető Asszony -
megunván a pelenkázás-szoptatás-altatás hálátlan monotóniáját
- visszaállt csoportja élére. A szülőszobán szerzett barátnőkből is
beszervezett a Cégbe, így Emberünk korábbi helyét sem tölthette
már be.
A sokkoló hírek néminemű emésztgetését követően (értsd 2,5 üveg
pálinka / hétvége) Emberünk betévedt a helyi munkaügyi hivatalba.
A szűk folyosón tülekedők szaga valósággal letaglózta :
háromnegyed órát, és két hányingerrohamot követően került
végül sorra.
Az ügyintéző köszönés nélkül, méla undorral követelte papírjait:
nagyszüleinek házassági kivonatától kezdve általános iskolás
bizonyítványain keresztül legutóbbi vérképéig. A barátságtalan
hangulatot csak tovább rontotta a nyilvántartóprogram kétszeri
lefagyása, mely egyre mélyebb ráncokat varázsolt a türelmetlen
ügyfeles arcára. Amint a közszolga az utolsó adatot is bevitte,
tökéletes gépiességgel hadarta el a kötelező sablon szöveget:
“Három havi ellátásra jogosult, együttműködési kötelezettsége
van, itt és itt és itt írja alá, hogy megkapta a megfelelő
tájékoztatást!”
/foto: http://pdlankovsky.com/index.php?p=1_18_Evening-Outlook-Cartoons/
Néhány héttel, és számtalan sikertelen állásinterjúval később,
Emberünk hivatalos levelet kapott a munkaügytől. A papíros szerint
másnap kellett jelentkeznie a Világvége út 215. szám alatti
Nevenincs Társaságnál, asszisztensi állásra. Sem a munkaidő, sem
a bér, sem az állás betöltésének várható ideje, egy szóval érdemi
információ nem szerepelt sehol. A megkeresés komolytalansága, és
az önálló állástalálás reménye szemetesbe dobatta Emberünkkel
a levelet.
A profi állásvadászat stresszében csak úgy röpült az idő. Egy
szempillantás – valójában két teljes hét – elteltével újabb borítékra
lelt a postaládában. A határozat megszüntette álláskeresési
ellátását arra hivatkozva, hogy a jelentkezés elmulasztásával
megszegte együttműködési kötelezettségét.
Emberünk – mint rutinos rossz hírt fogadó –két feles pálinka után
emelte csak meg a telefont. A huszonötödik „illetékeshez
kapcsolást” követően biztosították arról, hogy értetlen, analfabéta,
nehéz felfogású, tájékozatlan, akadékoskodó kis pörsenés az Állam
fenekén, és különben is! Mellesleg aláírta, hogy megfelelő
tájékoztatást kapott – ergo minden vonatkozó szabályról tud –,
tehát nincs más előre, mint hátra, mehet a sóhivatalba!
Az idő pedig csak telt és múlt, mert az már csak ilyen. Az anyagi és
idegi lerongyolódás bugyrait járva, jó magyar emberként gyakorta
ismételgette: „Ettől rosszabb már nem lehet!” Ám képzelőerejét
a nagybetűs élet nap-nap után, újra és újra megcsúfolta.
Postaládája csordultig telt levéllel, de sem csekkre, sem más egyéb
lesújtó hírre nem volt már kíváncsi. Egy borongós, szerdai napon
ütött be végül a krach, mikor is otthon találta a postás. A boríték
újabb felmondást tartalmazott: ezúttal befektetése úszott el. Az
indok az volt, hogy az előírt minimális 2 év helyett csak néhány
hónapig teljesítette befizetéseit. A lényeg azonban csak ezután
következett: „Az Önt megillető összeg: 0,- Ft”
Remegve vetette bele magát befektetési papírjainak
tanulmányozásába, a telefonálgatáshoz se hangja, se türelme,
se gyomra nem volt. Ráadásul sehogy sem derengett fel, hogy
tanácsadója 2 éves határidőt említett volna! A szokásos
prospektusokon kívül csupán néhány űrlap másolata akadt kezébe,
részletes üzletszabályzatnak nyoma sem volt! Újra és újra átnézte
a kupacot, mire falatnyi cetli csúszott ki a termetes lapok közül.
Emberünk érte kapott, de bár ne tette volna! A kislap legalján
ugyanis ez állt: „A megfelelő tájékoztatást megkaptam.
aláírás: Egyszeri Ember”
/foto: http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-photography-evil-businessman-loanshark-mafia-contract-cartoon-vector-illustration-devil-loan-shark-colect-debt-image35705077/
(M) - Hagyd má', ha téged szponzorált volna a General Motors, te sem Volkswagent teszel be!
